2020. január 22., szerda - Vince, Artúr
Gyergyószentmiklós címere
Magyar
Címlap arrow Helyi hírek arrow 50 év után letette a földi kürtöt Kolumbán István
Időjárás
Helyi hírek
Honlap ajánló


gyergyotv.ro

keletinfo.ro

szekelyhon.ro

Gyergyói hírlap


kisujsag.ro
 
50 év után letette a földi kürtöt Kolumbán István Nyomtatás E-mail
2012. november 16. péntek 10:54
Hány esztendő is telt el az ötvenes évek elejétől? Azóta alig volt olyan ünnepi rendezvény, ahol fel ne csendült volna a tekerőpataki fúvósok – mára a Harsona nevet viselő – szép muzsikája. Az élen haladva egy kürtös vezette a rézbandát, amit, bevallom, én mindig irigykedve néztem, miután a városnak megszűnt a maga fúvószenekara, amit gyermekkoromban még oly szívesen hallgattam, néztem, ahogy a nyírfapagonyban muzsikál, tagjai pedig egy-egy korty sör erejéig tartanak csak szünetet.

Aztán azok az öregek sorra az égi rézbanda tagjai lettek, s nekünk a tekerőpataki fúvósok húzták utána. A pagonyt pedig le lehetett bontani, mielőtt az ott játszó gyermekek valamelyike meg nem sérül, mert minek a pagony, ha nincs rézbanda? Pedig lehetett volna. A tekerőpatakiak magát szorgalommal és tudással fejlesztő karnagya és kürtöse számos esetben felajánlotta a város vezetőinek, hogy szívesen foglalkozik szentmiklósiakkal is. Elsősorban gyermekekre gondolt, hogy a jövő is biztosítva legyen. Tekerőpatakon is ezt tette, hiszen az ottani fúvószenekar összetétele is sokszor megváltozott már, de utánpótlás mindig volt. Gyergyószentmiklóson talán már hangszer is volt, talán már öltözék is, talán már… mert Kolumbán Pista valóságosan volt ott, s attól se kellett senki féljen, hogy munkáját netán nem tudná megfizetni. ő ugyanis művészlélek volt, nem a földtől elrugaszkodott, de a művészekre jellemző bőkeblűséggel megáldott.
Hétköznapi nyelvre fordítva élhetetlen. Csakhogy azok, akik fel sem tudták mérni értékét, nem tudhattak gazdagságáról. Dárius sem volt gazdagabb nála! Mert nem csengtek az aranyai, senki nem hajbókolt neki, senki nem kereste a kegyeit, csak akkor és azok hízelegtek neki, akinek szükségük volt rá. S bár átlátott a szitán, a muzsika szeretete mindig elfeledtette vele a Nem!-et. Akkor is, amikor olyan mézesmázos, szemforgató kereste meg, aki kis idővel korábban megpróbálta a hátánál besározni, egeret-békát rádobva. Buta és rövidlátó irigyei, akiknek még csak ellenfele sem lehetett, mert vele egy súlycsoportban senki nem volt sem Gyergyószentmiklóson, sem szülőfalujában, most eltűnődhetnek: amit Kolumbán István ezután is szolgálni fog, örök és halhatatlan. Mint a lelke. Meg lehet köszönni az ősznek a levelek tarka kavalkádját, a télnek a jéggyémántokat, a hó sziporkáját, a tavasznak a színpompás virágmezőket, a nyárnak termésígérő fényfürdőjét, gazdagító esői utáni szivárványait? Ekképp lehetne megköszönni Kolumbán Pistának is minden percét, amivel oly önzetlenül ajándékozta meg környezetét, de a messzi idegenben is azokat, akik hallhatták munkája gyümölcsét, a minden nehézség ellenére is újra és újra megszólaló zenekara muzsikáját. Egyszerű embereket tanított meg a zene szárnyain felemelkedni a mindennapok pocsolyáiból.
Hogy pótolhatatlan-e vagy sem? Eldől. Ha szellemét, magatartását megőrzik Tekerőpatakon, akkor ő is tovább él. Továbbéltetése pedig legyen kötelessége a maroknyi lelkes közösségnek. Ezért se búcsúztató e kis emlékezés.

Bajna György